2013. január 11., péntek

Az utcán késelték halálra a nemi erőszaktevőt

Egy járókelő szúrta halálra azt az ittas nemi erőszaktevőt, aki a nyílt utcán kezdett molesztálni egy 18 éves lányt a Lincolnshire-beli Bostonban.


A lengyel Janusz Smoderek (48) egy sztriptízbárban múlatta az időt. Igencsak felöntött a garatra, majd távozás után az első szembejövő lánnyal erőszakoskodni kezdett. A biztonsági kamerák felvételein jól látszik, hogy szexuálisan molesztálta a lányt, aki éppen a barátjához igyekezett. Megragadta mindkét mellét, majd a földre akarta szorítani, miközben a tini segítségét könyörgött. Valószínűleg meg is erőszakolta volna, ha nem avatkozik közbe egy járókelő.

Smoderek, a megkéselt erőszaktevő

Stephen Sleaford (38) rávetette magát a részeg férfira, majd lefejtette a lányról. Dulakodni kezdtek, majd Sleaford kést rántott, és összeszurkálta ellenfelét. Amikor az élettelenül rogyott a földre, a férfi hazakísérte a lányt, mintha mi sem történt volna.

Sleaford, a megmentő késelő

A lengyel bevándorló holttestét három órával később találták csak meg. Hat szúrt sebet kapott, amelynek egyike a szívét is eltalálta, ez végzett vele.

Amikor a rendőrség kihallgatta, Sleaford először nem akart beszélni a történtekről. később azt állította, hogy Smoderek rántott kést, nem pedig ő. Tagadta, hogy megkéselte volna; amikor bíróság elé került, ártatlannak vallotta magát emberölés vádjában. Ítélet néhány hónap múlva várható – írja a Daily Mail.

Nem tisztünk emberölés esetén véleményt formálni, de most mégis megtesszük: így jár, aki erőszakot akar elkövetni egy védtelen nőn...

blikk, Daily Mail nyomán

1 megjegyzés:

  1. Jó,jó, de azért ez egy kicsit túlzás. Azért ez a Sleaford sem néz ki százasnak!

    VálaszTörlés