Vajon lehetséges, hogy egy négytagú család a 21. században, több hónap alatt mindössze egy maréknyi háztartási hulladékot termeljen?
A kaliforniai Johnson családról a fölvilágosultabb amerikai sajtóban már sokan cikkeznek. A családanya egy rovatot (blogot) is vezet arról, hogy vezetik ezt a bizonyos “zero waste”, vagyis “nulla hulla(dék)” háztartást. Talán legrövidebben így foglalhatjuk össze: Ésszerűen!
A jelszavuk és jelmondatuk:
Utasítsd vissza, csökkentsd, használd újra, hasznosítsd újra és korhaszd! És csakis ebben a sorrendben…
Bea akcentusa alapján európainak, sőt, franciának, vagy talán németnek tűnik. Így már persze érthetőbb a dolog. Ezek a máig lenácizott németek bizony a háztartásban is precízek. Lenyűgöző a tisztaság is… Ha egyszer véget vetnek a pazarlásnak, akkor beindulhat az szenny-Endlösung.
De lássuk csak, hogyan is kezdődött! Amikor néhány éve új házba költöztek, az átmeneti időszakban egy kisebb lakásban laktak, a költözéskor pedig megdöbbenve tapasztalták, hogy mennyi fölösleges holmijuk van. Átböngésztek mindent és megállapították, hogy a háztartási javaik 80%-ára valójában nincs is szükségük. Ekkor döntöttek úgy, hogy attól kezdve tudatosan figyelni fognak arra, hogy új házukat ne árasszák el szeméttel. Innen pedig már csak egy nagyobbacska lépés volt a “nulla hulladék” háztartás terve.
Bea Johnson először is teljesen száműzte a műanyag zacskókat a bevásárlásokból. Újrahasznosítható táskákat szereztek, zöldségeshez, boltba, piacra is csak azzal mentek. Milyen régen is volt, amikor londoni luxusáruház tápai gyékényszatyrokat rendelt, hogy vásárlóinak azzal kedveskedjen… Igazán itt lenne már e szép szokást föleleveníteni. Tápé is megélne újra a hagyományaiból…
Bea Johnson ezek után beszerzett kisebb-nagyobb csatos üvegeket, így kimérve ezekben az üvegekben veszi meg a vajat, sajtot és húst is, az otthonában is külön üvegekben tárolja ezeket. A zöldségeket a hűtőben sem (műanyag) zacskókban tárolja, hanem szövet zsákocskákban. A bevásárlásokat nem napi szintén intézik, hanem hetente egy alkalommal járják végig a már bevált a kis és nagykereket. A lisztet, cukrot, kakaót, és a rágcsálni való magokat is kisebb-nagyobb zsákokban kimérve szállítják haza és otthon üvegeikben tárolják azokat.
 |
Új lakhelyüket úgy választották, hogy elérhető közelségben legyen a piac, az iskola, sőt még a mozi is, így hétköznapokon nincs szükségük füstpöfetre, kocsira. Azt viszont belátják, hogy kirándulásokra, nyaralásra nem tudják nélkülözni a járgányt.
Két iskolás fiúk van, akiknek a ruhatára idényenként 4 nadrágból, 8 ingből, 1 hálóruhából, 1 szabadidős összeállításból és alsóruházatból áll. (Persze Kaliforniában kicsit egyszerűbb az öltözködés az éghajlat miatt, de ettől függetlenül könnyű elképzelni, hogy Amerikában a szegényebb családok is jóval többet költenek a ruhatárukra). Természetesen a felnőtteknek is korlátozott számú ruha áll a tárban. Bea évente 2 alkalommal vásárol, főleg használt ruhákat.
A családfő szerint a gyerekek is teljesen elfogadták ezt az életstílust, számukra is elfogadható, hogy minőségi és tartós játékokat kapjanak. Amit meg kinőnek, azt mindig tovább ajándékozzák.
Persze sokan azzal uszítanak ellenük, hogy ez a fajta életmód nagyon sok pénzt és szabadidőt igényel, de Bea Johnson állítja, hogy egyik sem igaz, csak jó szervezés kérdése az egész.
Kizárólag olcsó mosószódát, ecetet, mosható törlőkendőt használnak a takarításra, nem használnak vegyszereket sem a fürdőszobában, sem a konyhában. Még a szépségápolásra szánt termékeket is kis üvegekben tárolják, nem pedig műanyag flakonokban és természetesen szappanokat használnak. Olyan apróságokra is figyelnek, mint a törlővatta, ami szintén nem eldobható, hanem kimosható és újrahasznosítható. A fogkeféjük sem műanyag, hanem lebomló anyagból készült. Az már magától értetődik, hogy az ételmaradékot természetesen korhasztják (idegen szóval erőlködve: komposztálják).
Bár az USA-ban, főleg Kaliforniában könnyebb olyan áruházakat találni, ahol lehet nagy tételben egészséges, természetes, azaz ”bio” (angolkodva ”organikus”) élelmiszereket vásárolni, de a kísértés is nagyobb, hiszen az átlag-amerikai életstílus maga a kérkedő herdálás.
Bea tanácsait olvasgatva jó néhány dolog még roncs-Magyarországon is kivitelezhetőnek tűnik.
Bea Johnson vallja, hogy a legnagyobb ellensége az a sok reklámszennyanyag, amit nap mint nap kéretlenül is a postaládájukba tuszkolnak, hiába próbálta lemondani, visszautasítani, letiltani, hatóságokhoz fordulni, ez ellen egyelőre nem tud mit tenni. Ő bár nem nevezi így, de ez az igazi terror: a mammon terrora!
A család elszánt példamutatással igyekszik bizonyítani, hogy nem a korlátlan fogyasztói felhalmozás vezet a boldog és kiegyensúlyozott élethez. Akadnak követőik, akadnak persze műveletlen köpködő kritikusaik is, de súlyos tény marad, hogy egy átlag nyugati ember évente féltonna háztartási szemetet termel, míg ők csak pár maroknyit.
(szegedem.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése