Erőss Zsolt emlékére

KANCSENDZÖNGA

Azt mondtad, hogy ez az élet.

Feküdtél egy fakózöldre festett kórházi szobában, a jobb lábadat térdből amputálták, és nevettél. Én meg ott álltam az ágyad szélénél, igazi földhöz ragadt nyárspolgárként, akinek a szentendrei Kőhegy megmászása is űrutazással ér fel. Csodáltalak és irigyeltelek. Téged, a térdből amputált embert. Volt benned valami földön túli lelkesedés, valami megmagyarázhatatlan erő, amely hiányzik az átlagemberekből. A Magas-Tátrában szenvedtél balesetet, az orvosok azt kérdezték tőled: akarsz-e még hegyet mászni, és te bólogattál, s azt mondtad, vágják le a lábad, mert akkor a művégtaggal még felmehetsz a világ tetejére is. Sántán, bicebócán már nem. S hallgattalak a kórházi ágyon, ahol te már az újabb csúcsok megmászásáról beszéltél. Hihetetlen volt, hogy ott, ágyban, párnák közt is ezen járt az eszed. Hogy Isten közelségét kerested, hogy a legmagasabb csúcsokra vágytál, hogy nem volt intő jel számodra mindaz, ami a Magas-Tátrában történt.

Pedig alighanem üzenet volt.

A Teremtő üzenete, hogy te, Erőss Zsolt, fogd vissza a tempót, ne akard megérinteni a Teremtő jobb vagy bal lábát, maradj a földön, ahol boldoggá tesz Hilda, a feleséged és persze a gyermekeid. De te menni akartál, újabb csúcsok felé törtél. És már senki sem csodálkozott, amikor nekivágtál a 8586 méteres Kancsendzönga meghódításának, és ment veled Kiss Péter, az ifjú, a még szinte gyerek. A te követőd, a te egyik követőd. Mert hatással voltál az emberekre. Szinte mindenkire. Nem volt elég a család adta boldogság – te többre vágytál. Magasabbra, még magasabbra.

Ez volt a te sorsod, a te utad.

Kancsendzönga és az Isten közelsége.

Azt mondtad, hogy ez az élet.

S közben a halál végig ott állt lesben. 

Sinkovics Gábor

nso.hu

Erőss Zsolt és Kiss Péter

Nem találják Erőss Zsoltot és Kiss Pétert, a két hegymászó eltűnt a Kancsendzöngán – olvasható Kollár Lajos blogbejegyzésében. Az expedíciónak pénteken el kell hagyni az alaptábort, a hegyről még koreai mászókat próbálnak menteni – az eltűnt magyaroknak viszont nyomuk sincs, ez pedig arra utal: nincs már remény, Erőss Zsolt és Kiss Péter is a Kancsendzöngán vesztette életét. Alább változtatás nélkül közöljük Kollár Lajos bejegyzését.

„Most is vannak fenn sherpák kutatni és a koreait is menteni. Ha a sátrakban nem voltak, rádión nem jeleztek, látni nem lehet őket a négyes tábor feletti csúcsrészeken sem, akkor ott vége! 23-a van, ennyi időt nem lehet kint tölteni 8000 méteren, úgy legyengülve pláne.

Ebbe bele kell törődni. Ugyanott folyik még egy közös mentés, a koreai csapat 2 serpája és egy mászója van komoly bajban. Zsoltékat meg kellene találják, ha élnek, de nyomuk sincs! Közös az érdek, de nem találják. A koreaiak a négyes egyik sátrában vannak! Onnan kell őket lementeni! Ők még élnek! Még!

Holnap reggel el kell hagyjuk az alaptábort, itt a monszun a sarkunkban. 5-6 nap múlva érünk Kathmanduba.”

PÁLYAKÉP

A csíkszeredai születésű, 45 éves Erőss Zsolt volt az első magyar állampolgár, aki megmászta a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát. Eddig tíz alkalommal mászott meg nyolcezer méter feletti csúcsot. Az Erdélyből családjával 1988-ban Magyarországra áttelepült Erőss 13 évesen ismerkedett meg a hegymászás alapjaival, első expedícióján 22 évesen vett részt, a kitűzött, meghódításra váró cél az oroszországi Elbrusz volt (5642 m). Hat évvel később tagja volt az első magyar Mount Everest expedíciónak, akkor két sikertelen csúcstámadása volt.

A volt Szovjetunió hétezer méternél magasabb csúcsainak (Iszmail Szamani-csúcs – a korábbi Kommunizmus-csúcs –, Korzsenyevszkaja, Ibn Sina-csúcs – a korábbi Lenin-csúcs –, Dzsengis Csokuszu, Han Tengri) meghódításáért megkapta a Hópárduc elismerést, beceneve innen származik.

Nyolcezer méterre először 1999-ben jutott fel (a 8126 m-es pakisztáni Nanga Parbatra), három évvel később oxigénmaszkkal övé lett a Csomolungma (8848 m) is. Ez hozta meg számára – és az extrém sportág számára is egyben – Magyarországon az igazi áttörést. Megszületett a Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozat, a rákövetkező években sorra szerveződtek és indultak az expedíciók. Erőss újabb nyolcezres csúcsokat mászott meg (Gasherbrum I., II., Dhaulagiri, Broad Peak, Makalu, Manaszlu, Lhoce, Kancsendzönga). Utóbbi kettőt már műlábbal, miután 2010 januárjában a Magas-Tátrában két társával együtt – akiket ő biztosított – balesetet szenvedett, mindkét lábát eltörte, jobb lábát pár nappal később térd alatt amputálni is kellett.

Alig telt el két hónap, akaraterejét bizonyítandó protézissel kezdett el járni, és még azon a nyáron visszatért örök szerelméhez, a hegymászáshoz. Szeptemberben már 7100 m-en járt, bár a csúcstámadás a Cso-Ojun akkor elmaradt. Tavaly műlábbal először jutott nyolcezer méter fölé (Lhoce, 8516 m).

Utolsó mászása során 2013. május 20-án Kiss Péterrel együtt sikeres csúcstámadást hajtott végre a Kancsendzöngán. A magyar hegymászók lefelé elszakadtak egymástól, a 7600 méteren fekvő tábort nem tudták elérni, nem jutottak ki a hegy „halálzónájából." A Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szerdán közleményben jelentette be: a két magyar hegymászó 8000 méter körüli magasságban, ereszkedés közben eltűnt. Erőss Zsolt társa, az 1986-os születésű Kiss Péter a Kékes Turista Egyesület tagjaként 2003-ban és 2004-ben is elnyerte az év teljesítménytúrázója címet. Ezt követően váltott a hegymászásra és barlangászásra – a Kancsendzönga volt az első nyolcezrese.

A két mászó június 17-én kezdte meg a csúcstámadást, 20-án fölértek a csúcsra, ahonnan visszatérve erősen legyengültek és segítséget kértek. Az első éjszakát a szabadban töltötték mínusz 30 fokban, mivel nem érték el a 7600 m-en lévő IV-es alaptábort. 

Az extrém magasságokban lévő hegymászók legnagyobb veszélyben a csúcsról visszatérőben vannak, a halálesetek 80%-a visszatérés közben történik. Az úgynevezett halálzónában, 8000 m fölött rettentő kevés az oxigén, és borzasztó hideg van, erős a szél. A folyamatos vízbevitel elengedhetetlen, a mászók naponta 4-5 liter vizet is megisznak, a havat azonban csak gázégővel tudják fölolvasztani. A halálzónában, ilyen extrém körülmények között a szervezet nagyon gyorsan kimerül, az oxigénhiány és a kimerültség magasság-betegséghez vezet, mely a szervezet teljes összeomlásához vezethet. A mászók ilyenkor gyakran hallucinálnak, értelmetlen dolgokat tesznek, akaratlanul akár le is vethetik magukat vagy társukat a mélybe. A szem nem lát tisztán, a szervezet lelassul, a hideg miatt kihűl, nem lehet tisztán gondolkodni, sokan csak leülnek, lefekszenek és meghalnak. Ha nem ez történt, akkor lezuhanhattak, vagy a harmadik éjszakát már nem bírhatták ki sátor nélkül, a szervezet fizikailag képtelen ilyen hideget elviselni, egyszerűen megfagytak. 

Bár mindig bízunk a csodában, ennyi ideig, ilyen körülmények között még soha egyetlen ember sem élte túl, az ésszerűség azt mondatja velünk: el kell fogadnunk a tragikus hírt. Azt hittük, ez Veled nem történhet meg, mert Te vagy a Hópárduc, a műlábbal is legyőzhetetlen magyar hegymászó, de rá kellett döbbennünk, hogy a  kíméletlen, évmilliók óta zordan magasodó, jégbe fagyott, hatalmas sziklafalak nem tesznek kivételt még Veled sem. A természet nem lehet legyőzni.

Isten nyugosztaljon, Zsolt, gratulálunk sikereidhez, erőfeszítéseidhez, köszönjük, hogy büszkévé tetted nemzeted! Derűsen tekints le ránk a hegcsúcsok hegycsúcsáról, ahonnan nincs visszatérés, és segítsd a mi utunkat is a csúcs felé, hogy ott ismét együtt örüljünk!