A kulisszák mögött - a BL-döntő, ahogy sohasem láthatod
Londonban élő olvasónk a Wembleyben dolgozik, az ő
segítségével bepillanthatunk a Bajnokok Ligája döntőjének színfalai mögé.
Emirates és Wembley
Egy amerikai központú, nemzetközi cég végzi az Arsenal,
valamint a Wembley vendéglátói és rendezvényszervezési feladatait. A cég
részmunkaidőben alkalmaz engem is, így abban a szerencsés helyzetben vagyok,
hogy a helyszínen nézhetem végig a meccseket, és még fizetést is kapok érte.
Sokan ezt a fizetésért csinálják, engem azonban csak a foci világa vonz.
A mérkőzések előtt általában két héttel sms-ben értesítenek a
következő meccs időpontjáról, és küldenek egy számot, amit fölhívva
biztosíthatom részvételemet az adott meccsen. A mérkőzés előtt pár nappal
küldenek egy emlékeztető üzenetet, majd a meccs előtti nap még egyet, hogy
biztosan ne felejtsem el.
Ha egy meccs mondjuk 17.45-kot kezdődik, akkor nekünk
11.30-ra kell érkeznünk a stadion staff-bejáratához. Karszalagot kapunk,
átnézik a táskánkat, majd beengednek a komplexumba. Az egyenruha fölvétele után
eligazítás az x-edik emeleten, majd megkapjuk a helyünket. A stadionok egyik
fölső karéjában, ahogy a tévében is látni, VIP-szobák foglalnak helyet, az Emirates
stadionban 150, a Wembleyben két szinten közel 300 ilyen egység foglal helyet. A
képernyőn annyi látszik, hogy üvegfalak mögött nézi az esős meccset Dzsudzsák
Balázs vagy éppen Orbán Viktor.
Ilyen VIP-szobában dolgozom én is, mint felszolgáló, a Wembleyben
ezt „box ambassador”, vagyis nagykövetnek hívják. Az Arsenalnál családiasabb a
hangulat, a Wembleyben sokkal szigorúbbak a biztonsági beléptetések, szabályok,
sokkal több az öltönyös manager, az egész miliő kicsit feszültebb.
Milliós páholyok mögött
Az Emiratesben egy ilyen VIP-szoba (az egyszerűség kedvéért
nevezzük boxnak) éves bérlése kb. 90-130 000 fontba, nagyjából 33-47 millió
forintba kerül. A Wembleyben még ennél is drágább.
Úgy képzeljük el, hogy az Emiratesben lévő 150 box
mindegyikét egy nagy nemzetközi cég veszi meg egy évre, akik aztán minden
meccsre jutalomból kiosztanak alkalmazottaik között x darab jegyet. Saját boxa
van egyes bankoknak, biztosító társaságoknak, gyáraknak, olajcégeknek, magának
az Arsenal FC-nek, szeszgyártó vállalatóriásoknak, stb. A cég az egyes meccsekre szolgáltatást is
vásárol alkalmazottaiknak, vagyis nem csak elegáns páholyból nézhetik a
meccset, hanem bőséges étel-és italfogyasztást is biztosít nekik, nem is
akármilyet. Teli a hűtő itallal, és
roskadásig érkeznek a finomságok.
Az én dolgom előkészíteni a boxot, ellenőrizni a hűtőben lévő
készletet, a szakácsokkal egyeztetni az előre megrendelt menüt (amit az
eligazításkor kapunk meg minden egyéb tudnivalóval együtt), s két órával a
meccs kezdete előtt készen állva várni a vendégeket a boksz ajtaja előtt.
Vasalt nadrág, ránctalan ing, sima kötény, széles mosoly – így álldogálok akár
egy-másfél órát is, attól függően, mikor érkeznek a vendégek. Ha megjönnek,
bemutatkozom, beinvitálom őket, elveszem a kabátjukat, tulajdonképpen, mint egy
szállodában. Ezután megkérdezem, mikor kérik a tálalást, mit kérnek inni, és
már szolgálom is ki őket. A használtat aztán leszedem.
Az FA, vagyis az angol MLSZ által rendezett
labdarúgó-mérkőzéseken szigorúan tilos alkoholt fogyasztani és dohányozni.
Mindezt azért, mert a nyolcvanas években számos tragédia történt a
szigetországban, s zömében az ittas, időben elmenekülni nem tudó szurkolók haltak
meg a stadionokban, nem beszélve a szurkolói balhékról és rendbontásokról.
(Emlékezzünk Margaret Thatcher szavaira: „a
futball prolik sportja proliknak, proli stadionokban.) Ezért aztán a meccs
kezdete előtt 15 perccel lehúzzuk a páholy rolóját, így nem látnak ki a
vendégek, csak ha kimennek a lelátóra, oda viszont alkoholt nem vihetnek magukkal.
Tehát vagy bent isznak a páholyban, de akkor nem látnak a pályára, vagy a
lelátón vannak, alkohol nélkül. Ha valaki nem bírja ki, az sem marad le a
meccsről, minden boxban van televízió, ahol élőben nézheti a meccset. És
képzeljék el a kedves olvasók, vannak, akik a helyszínen inkább bent nézik a
meccset a tévében, csak, hogy ihassanak közben. A meccs után 15 perccel aztán
föl lehet nyitni a rolót.
Minden boxhoz tartozik egy mellékhelyiség, és egy elkerített
lelátó. Két boxhoz tartozik egy konyha, ahol előkészítjük az ételeket, van
mikró, hűtő, mosogató, szekrények, és persze itt mosogatjuk el a szennyest,
amit aztán fényesre polírozva rakunk el. Az első félidő alatt megterítünk a
következő étkezéshez, és ha kész vagyunk mindennel, irány a lelátó! Hivatalosan talán nem is lenne szabad, de minden focirajongó
nézi a meccset, amint csak lehet.
Félidőben visszajönnek, újabb étkezés, majd a második félidő
alatt az meccs utáni fogásokhoz készítjük elő a terepet, elmosva a
használtakat.
Szomorú tény, hogy semmilyen megmaradt ételt nem vihetünk ki,
még szomorúbb, hogy mindent ki kell dobni. Természetesen mi degeszre zabáljuk
magunkat a finomabbnál-finomabb maradékokból (no nem a tányérjukról, hanem ami
a tálcákon marad), de egy meccs után a szemétbe öntött első osztályú
finomságokból egész Budapest hajléktalan lakosságát jó lehetne lakatni. De nem
lehet, ragaszkodni kell az EU-s és az angol egészségügyi szabályokhoz.
Meccs után egy órával lezárjuk a hűtőt, tehát többet nem
kérhetnek, további egy óra után pedig el kell hagyniuk a boxot. Ezután mindent
leszedünk, kitakarítunk, elkészítjük a záró-leltárt, és azt a managernek
leadjuk. Vége a napnak.
Az Emiratesben angol bajnokikat, kupa- és ligakupa meccseket
láthatunk, valamint az Arsenal Bajnokok Ligája csoportmeccseit is.
A Wembley
A Wembleyben az angol válogatott meccseit, FA-kupa
elődöntőket és döntőt, esetlegesen BL-döntőt, néhány rögby-meccset, egy NHL
mérkőzést, és koncerteket (Idén Muse, Green Day, Robbie Williams, Bruce
Springsteen) láthatunk dolgozóként. Van tehát választék.
Nagyon jól szórakoztam az FA kupa döntőjén is, ahol Patrick
Vieirával futottam össze a folyosón, de az idei év csúcspontja kétségkívül a
Bajnokok Ligája döntője volt.
Csillogás, villogás, elegáns managerek, csinos hostessek,
reklám reklám hátán, több mint kétszáz étterem, ajándékboltok, sör, bor, pezsgő
és minden, miszem-szájnak ingere: ez várt azokra a szerencsésekre, akik
szereztek jegyet az idei Bajnokok Ligája döntőjére. A Wembley hatalmas: öt
szint, 91 000 férőhely, éttermek, bárok, boltok végtelennek tűnő sora,
rengeteg iroda, előadóterem, és annyi adminisztratív, operatív helység,
amennyit el sem tudunk képzelni. A Wembleynek saját mentős csapata,
tűzoltósága, és külön rendelkezésre álló rendőri egységei vannak.
Két éve sokkal nagyobb volt a városban a felhajtás, talán azért
is, mert angol csapat volt az egyik résztvevő, a Barcelona a másik.
Úton-útfélen e két csapat zászlajaiat, mezeit láthattuk már napokkal a döntő
előtt, idén ez mintha elmaradt volna.
Fociünnep napsütéssel
Nem csak, hogy részt vehettem ezen a nagyszerű sporteseményen,
de mindezt unokatestvéremmel együtt tehettem meg, akivel ráadásul közel is
lakunk egymáshoz. Ő már három éve élvezi a meccseket a cégnél. Délben indulunk,
egy órára érünk Wembley Parkhoz. A metró tele BVB szurkolókkal, akik hangosan
énekelnek végig az úton. Egyikükkel szóba elegyedünk, félig németül, félig
angolul beszélgetünk, latolgatjuk az esélyeket. Megtudjuk tőle, hogy kétezer
euróért vette a jegyet.
Wembley Park megálló már hemzseg a szurkolóktól, rendőröktől.
Hangja azonban csak a dortmundiaknak van, egyébként is szinte mindenhol csak
sárga-fekete színeket lehet látni. A környék török kisboltjain is BVB-zászlók
lengenek. Német sörösüvegek minden kuka mellett, minden sarkon egy-egy éneklő
társaság, a pubok roskadásig telve a vidám szurkolókkal. A stadionhoz vezető út
már majdnem tele van, és még csak negyed kettő…
Utcazenészek, arcfestők, zászló- és sálárusok, kitűzők,
gólyalábak, zászlók, dudák, kamerák – igazi fociünnep, s bár az én favoritjaim
nem jutottak a döntőbe, (azért inkább a Bayern sikeréért szorítottam), mégis
úrrá lesz rajtam a bizsergés, melyet azelőtt a Pick-Fotex rangadók előtt
éreztem. Ráadásul a közismerten hűvös, esős, szeles londoni időjárás is kegyes
a fociszeretőkhöz: napsütéses BL-döntőnek nézünk elébe, legalábbis, amíg be nem
sötétedik.
Emitt kerekes székes szurkolók dalolásznak, odébb rézfúvós
zenekar csinálja a hangulatot, kétoldalt maszek- és hivatalos árusok, parókás,
pirospozsgás, szakállas férfiak bajor népviseletben, sültkolbász illatát viszi
a szél, amott sramli szól egy hangszóróból, mindenhol beleütközünk egy „Need
ticket/suche ticket”, azaz „Jegyet vennék” felirattal ellátott táblát tartogató
szurkolóba. Egy srácnak a Dortmund összes közelmúltbéli BL meccsének hivatalos
sálja lóg az oldalán, teljesen szoknyát alkotva.
Páholyban a döntő alatt
Hív a kötelesség, lassan beérünk a hatalmas stadion aljába.
Regisztrálunk, megkapjuk a karszalagot, irány az első emelet. Kívülről kell
megkerülnünk a stadiont a szurkolók sűrűjében, s majdnem teljesen a túloldalon
elérjük a páholyokban dolgozók bejáratát. Karszalag-ellenőrzés,
csomagellenőrzés, lifttel a harmadikra. Itt megkapjuk csodaszép, külön erre az
estre gyártott lila egyenruhánkat (a cég közel 14 millió forintot költött
ezekre), és a páholy számát, ahol dolgozni fogunk. Eligazítás, és irány a box.
Fölmérem a terepet, előkészítek mindent, egyeztetek a szakácsokkal (A
Wembleyben minden két boxnak saját szakácsa van), újabb eligazítás, majd vissza
a helyemre. Nagy a készültség. A döntő előtt egy héttel külön erre az alkalomra
tréningen kellett részt vennünk, ahol négy órán át ecsetelték ennek az estének
a fontosságát, mint a Wembley idei legnagyobb sporteseményét. Csak a boxok
belső, műanyag dekorációjára 35 millió forintot költöttek, egyetlen box bérlése
47 millió forintnak megfelelő összegbe kerül, ezen felül kell fizetni a
részvételi díjat, ami svédasztalos vacsora esetén 1 millió forint/fő, „rendes”,
többfogásos menü esetén közel 2 millió forint/fő.
A pályán az utolsó simításokat végzik, ellenőrzik a
minőséget, a tévések már mind a helyükön, a stewardok, biztonságiak a pálya
szélén és a lelátókon elfoglalják a helyüket, a fényreklámok és kijelzők már
villognak, a kifutón öltönyös férfiak fontoskodnak.
Negyed öttől kint állok a box ajtaja előtt. Félkor nyit a
stadion. Sokat várok a vendégeimre, időnként belopódzok a boxba, onnan a
lelátóra: szépen lassan telik a stadion. Dortmundiak jobbra, a bajorok balra.
Lassan megy a hangolás is, de csak a BVB szurkolóit hallom. Félelmetes, hogy
néhány ezer szurkoló milyen hangzavart tud kelteni egy ekkora létesítményben.
Valamivel hat után érkeznek a vendégeim, megkönnyebbülésemre
München-szurkolók Németországból. Németül és angolul beszélünk. Jókedvűen
mutatkoznak be, a boxba beérve rögtön fotózkodnak, és kérik a fehér bort. (Öt
üveggel ittak meg az este végéig, és meglepetésemre, csak egyikük ivott sört.)
Egyikük már érkezésükkor zsebembe nyom negyven fontot, mondván, hogy csak a
padlón találta - amit aztán a második félidő elején még egy negyvenessel
megfejel. Fél óra múlva két öregúr érkezik, BVB-sállal a nyakukban. Viccesen
mondom nekik, hátha eltévesztették a páholyt, de a jegyük ide szól.
Barátságosan üdvözlök egymást a bajorokkal, kezet ráznak. Nincs harag.
A nyitóceremónia látványos, egy percét sem hagyják ki, inkább
várnak a desszerttel a félidő végéig. A tévéből sosem gondoltam volna, hogy egy
ilyen nyitóünnepség ilyen hangulatot tud csinálni. Lenyűgöző. Bár nekünk tilos,
lopva kattintgatom a fényképezőt, ilyen alkalom egyszer adódik csak az életben.
Folyik a fehér bor, jó a hangulat, ízlik nekik a kaja, csak a
játék nem nyeri el tetszésüket. Scheiss Spiel – mondja a borravalós, majd újabb
fehér bort kér. Kevés gondot fordítanak az evésre, inkább a lelátón töltik az
idejüket. Tányérmosás közben egy-egy óriási hangorkánra kiszaladok a lelátóra,
és csak a fejüket fogó bajorokat látom: megint kimaradt egy Robben helyzet. A
tévén aztán meg is nézem. Rohanok, hogy még legyen időm nézni a meccset.
Aztán fölrobban a stadion. Tudom, hogy gól. Kirohanok, hát
eszeveszettül ugrálnak a vendégeim: vezet a Bayern. Lemaradtam a gólról, csak
az ismétlést látom. Vissza a konyhába, mosogatok, terítek, időnként lopva a
lelátóhoz szaladok: tizenegyes. Gündogan bevágja. Láttam, le is fotóztam. Aztán
még mindig sok a munka, és alig van hátra. Csak ne legen hosszabbítás, mert
akkor hajnalig itt maradunk. És a 89. jön Robben. Őrült ováció, éneklés, majd
kibújok a bőrömből. Tombol a Wembley. A dortmundi szurkolók belopják magukat a
szívembe: a kapott gól után, ami szinte egyet jelent a BL-döntő elvesztésével,
azonnal lelkes éneklésbe kezdenek. A végéig már nem mozdulok a lelátóról.
Sípszó, minden eddiginél nagyobb hangzavar, hangya módra lepi el a pályát a
Bayern stábja, ugrálnak, táncolnak, sírnak. Zeng a Wembley lengenek a zászlók,
egymás nyakába ugrálnak a vendégeim. A BVB játékosai a földre rogyva
szomorkodnak. Még javában tart az ünneplés, mikor a sárga-feketék lassan
elindulnak a szemközti oldalon fölfelé, a harmadik karéjig, átveszik az
érmeket, majd lassan lefelé csorognak. Megindulnak a pirosak, átveszik az
érmeket, majd a magasba lendül a trófea. Közben zene szól, a stadion pedig
ismét fölrobban. Konfetti, tűzijáték, a pálya közepére egy irgalmatlan nagy
Bayern-pajzsot feszítenek, a stadion tetejéről körben hosszú Bayern-zászlók
ereszkednek alá. Magasztos hangulat, felemelő érzés. A dortmundi szurkolók
egyre kevesebben vannak, lassan el is fogynak. A bajorok levonatoznak a
pályára, hivatalos fotózás, majd körbetáncolják a szurkolótábort. Heynecks a
magasban, a bajor szurkolók nem győzik telefonra rögzíteni az eseményeket.
Közben fölhúzom a rolót, és bontom a pezsgőt. Hamar elfogy, előkerül egy üveg
vodka is. A sajttálhoz már alig nyúlnak. A két dortmundi még ivott egy keveset,
majd szomorúan elkullogtak. Távoztában az egyik még kezembe nyomott egy
ötvenest.
A pályát fűnyírók lepik el, majd kezdődik a locsolás. A nézőtér újra üres és néma.
11 körül mentek el mind, széles mosollyal, meleg kézszorítások
közepette. Éjfélre lettem készen, fél kettőre értem haza. A stadionból a vörös
szőnyegen, vagyis a VIP vendégek kijáratán távoztunk, relikviákkal megtömött
hátizsákkal. Használt jegyekért kuncsorogtak a gyűjtők és autogramokra, fotókra
vadásztak egy-egy hírességtől.
A páholyokban hírességekkel lehet összefutni, jó borravalót
lehet kapni, finomakat lehet enni, de ami számomra a legfontosabb: élőben,
páholyból lehet nézni fantasztikus meccseket.
Hogy mi a jobb: képernyőn, vagy helyszínen nézni egy ilyen
meccset? Képernyőn keresztül sokkal többet lehet látni, sokkal több szögből, visszajátszásból;
sokkal jobban lehet élvezni a meccset, a helyszínen viszont olyan hangulat
uralkodik, amit a televízió soha nem fog tudni átadni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése