2013. május 28., kedd

BL-döntő 47 milliós páholyból - a helyszínről jelentjük

A kulisszák mögött  - a BL-döntő, ahogy sohasem láthatod

Londonban élő olvasónk a Wembleyben dolgozik, az ő segítségével bepillanthatunk a Bajnokok Ligája döntőjének színfalai mögé.





Emirates és Wembley

Egy amerikai központú, nemzetközi cég végzi az Arsenal, valamint a Wembley vendéglátói és rendezvényszervezési feladatait. A cég részmunkaidőben alkalmaz engem is, így abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a helyszínen nézhetem végig a meccseket, és még fizetést is kapok érte. Sokan ezt a fizetésért csinálják, engem azonban csak a foci világa vonz.


A mérkőzések előtt általában két héttel sms-ben értesítenek a következő meccs időpontjáról, és küldenek egy számot, amit fölhívva biztosíthatom részvételemet az adott meccsen. A mérkőzés előtt pár nappal küldenek egy emlékeztető üzenetet, majd a meccs előtti nap még egyet, hogy biztosan ne felejtsem el.

Ha egy meccs mondjuk 17.45-kot kezdődik, akkor nekünk 11.30-ra kell érkeznünk a stadion staff-bejáratához. Karszalagot kapunk, átnézik a táskánkat, majd beengednek a komplexumba. Az egyenruha fölvétele után eligazítás az x-edik emeleten, majd megkapjuk a helyünket. A stadionok egyik fölső karéjában, ahogy a tévében is látni, VIP-szobák foglalnak helyet, az Emirates stadionban 150, a Wembleyben két szinten közel 300 ilyen egység foglal helyet. A képernyőn annyi látszik, hogy üvegfalak mögött nézi az esős meccset Dzsudzsák Balázs vagy éppen Orbán Viktor.

Ilyen VIP-szobában dolgozom én is, mint felszolgáló, a Wembleyben ezt „box ambassador”, vagyis nagykövetnek hívják. Az Arsenalnál családiasabb a hangulat, a Wembleyben sokkal szigorúbbak a biztonsági beléptetések, szabályok, sokkal több az öltönyös manager, az egész miliő kicsit feszültebb.


Milliós páholyok mögött

Az Emiratesben egy ilyen VIP-szoba (az egyszerűség kedvéért nevezzük boxnak) éves bérlése kb. 90-130 000 fontba, nagyjából 33-47 millió forintba kerül. A Wembleyben még ennél is drágább.

Úgy képzeljük el, hogy az Emiratesben lévő 150 box mindegyikét egy nagy nemzetközi cég veszi meg egy évre, akik aztán minden meccsre jutalomból kiosztanak alkalmazottaik között x darab jegyet. Saját boxa van egyes bankoknak, biztosító társaságoknak, gyáraknak, olajcégeknek, magának az Arsenal FC-nek, szeszgyártó vállalatóriásoknak, stb.  A cég az egyes meccsekre szolgáltatást is vásárol alkalmazottaiknak, vagyis nem csak elegáns páholyból nézhetik a meccset, hanem bőséges étel-és italfogyasztást is biztosít nekik, nem is akármilyet.  Teli a hűtő itallal, és roskadásig érkeznek a finomságok.

Az én dolgom előkészíteni a boxot, ellenőrizni a hűtőben lévő készletet, a szakácsokkal egyeztetni az előre megrendelt menüt (amit az eligazításkor kapunk meg minden egyéb tudnivalóval együtt), s két órával a meccs kezdete előtt készen állva várni a vendégeket a boksz ajtaja előtt. Vasalt nadrág, ránctalan ing, sima kötény, széles mosoly – így álldogálok akár egy-másfél órát is, attól függően, mikor érkeznek a vendégek. Ha megjönnek, bemutatkozom, beinvitálom őket, elveszem a kabátjukat, tulajdonképpen, mint egy szállodában. Ezután megkérdezem, mikor kérik a tálalást, mit kérnek inni, és már szolgálom is ki őket. A használtat aztán leszedem.

Az FA, vagyis az angol MLSZ által rendezett labdarúgó-mérkőzéseken szigorúan tilos alkoholt fogyasztani és dohányozni. Mindezt azért, mert a nyolcvanas években számos tragédia történt a szigetországban, s zömében az ittas, időben elmenekülni nem tudó szurkolók haltak meg a stadionokban, nem beszélve a szurkolói balhékról és rendbontásokról. (Emlékezzünk Margaret Thatcher szavaira: „a futball prolik sportja proliknak, proli stadionokban.) Ezért aztán a meccs kezdete előtt 15 perccel lehúzzuk a páholy rolóját, így nem látnak ki a vendégek, csak ha kimennek a lelátóra, oda viszont alkoholt nem vihetnek magukkal. Tehát vagy bent isznak a páholyban, de akkor nem látnak a pályára, vagy a lelátón vannak, alkohol nélkül. Ha valaki nem bírja ki, az sem marad le a meccsről, minden boxban van televízió, ahol élőben nézheti a meccset. És képzeljék el a kedves olvasók, vannak, akik a helyszínen inkább bent nézik a meccset a tévében, csak, hogy ihassanak közben. A meccs után 15 perccel aztán föl lehet nyitni a rolót.

Minden boxhoz tartozik egy mellékhelyiség, és egy elkerített lelátó. Két boxhoz tartozik egy konyha, ahol előkészítjük az ételeket, van mikró, hűtő, mosogató, szekrények, és persze itt mosogatjuk el a szennyest, amit aztán fényesre polírozva rakunk el. Az első félidő alatt megterítünk a következő étkezéshez, és ha kész vagyunk mindennel, irány a lelátó! Hivatalosan talán nem is lenne szabad, de minden focirajongó nézi a meccset, amint csak lehet.

Félidőben visszajönnek, újabb étkezés, majd a második félidő alatt az meccs utáni fogásokhoz készítjük elő a terepet, elmosva a használtakat.

Szomorú tény, hogy semmilyen megmaradt ételt nem vihetünk ki, még szomorúbb, hogy mindent ki kell dobni. Természetesen mi degeszre zabáljuk magunkat a finomabbnál-finomabb maradékokból (no nem a tányérjukról, hanem ami a tálcákon marad), de egy meccs után a szemétbe öntött első osztályú finomságokból egész Budapest hajléktalan lakosságát jó lehetne lakatni. De nem lehet, ragaszkodni kell az EU-s és az angol egészségügyi szabályokhoz.

Meccs után egy órával lezárjuk a hűtőt, tehát többet nem kérhetnek, további egy óra után pedig el kell hagyniuk a boxot. Ezután mindent leszedünk, kitakarítunk, elkészítjük a záró-leltárt, és azt a managernek leadjuk. Vége a napnak.

Az Emiratesben angol bajnokikat, kupa- és ligakupa meccseket láthatunk, valamint az Arsenal Bajnokok Ligája csoportmeccseit is.


A Wembley

A Wembleyben az angol válogatott meccseit, FA-kupa elődöntőket és döntőt, esetlegesen BL-döntőt, néhány rögby-meccset, egy NHL mérkőzést, és koncerteket (Idén Muse, Green Day, Robbie Williams, Bruce Springsteen) láthatunk dolgozóként. Van tehát választék.

Nagyon jól szórakoztam az FA kupa döntőjén is, ahol Patrick Vieirával futottam össze a folyosón, de az idei év csúcspontja kétségkívül a Bajnokok Ligája döntője volt.

Csillogás, villogás, elegáns managerek, csinos hostessek, reklám reklám hátán, több mint kétszáz étterem, ajándékboltok, sör, bor, pezsgő és minden, miszem-szájnak ingere: ez várt azokra a szerencsésekre, akik szereztek jegyet az idei Bajnokok Ligája döntőjére. A Wembley hatalmas: öt szint, 91 000 férőhely, éttermek, bárok, boltok végtelennek tűnő sora, rengeteg iroda, előadóterem, és annyi adminisztratív, operatív helység, amennyit el sem tudunk képzelni. A Wembleynek saját mentős csapata, tűzoltósága, és külön rendelkezésre álló rendőri egységei vannak.

Két éve sokkal nagyobb volt a városban a felhajtás, talán azért is, mert angol csapat volt az egyik résztvevő, a Barcelona a másik. Úton-útfélen e két csapat zászlajaiat, mezeit láthattuk már napokkal a döntő előtt, idén ez mintha elmaradt volna.


Fociünnep napsütéssel

Nem csak, hogy részt vehettem ezen a nagyszerű sporteseményen, de mindezt unokatestvéremmel együtt tehettem meg, akivel ráadásul közel is lakunk egymáshoz. Ő már három éve élvezi a meccseket a cégnél. Délben indulunk, egy órára érünk Wembley Parkhoz. A metró tele BVB szurkolókkal, akik hangosan énekelnek végig az úton. Egyikükkel szóba elegyedünk, félig németül, félig angolul beszélgetünk, latolgatjuk az esélyeket. Megtudjuk tőle, hogy kétezer euróért vette a jegyet.  

Wembley Park megálló már hemzseg a szurkolóktól, rendőröktől. Hangja azonban csak a dortmundiaknak van, egyébként is szinte mindenhol csak sárga-fekete színeket lehet látni. A környék török kisboltjain is BVB-zászlók lengenek. Német sörösüvegek minden kuka mellett, minden sarkon egy-egy éneklő társaság, a pubok roskadásig telve a vidám szurkolókkal. A stadionhoz vezető út már majdnem tele van, és még csak negyed kettő…

Utcazenészek, arcfestők, zászló- és sálárusok, kitűzők, gólyalábak, zászlók, dudák, kamerák – igazi fociünnep, s bár az én favoritjaim nem jutottak a döntőbe, (azért inkább a Bayern sikeréért szorítottam), mégis úrrá lesz rajtam a bizsergés, melyet azelőtt a Pick-Fotex rangadók előtt éreztem. Ráadásul a közismerten hűvös, esős, szeles londoni időjárás is kegyes a fociszeretőkhöz: napsütéses BL-döntőnek nézünk elébe, legalábbis, amíg be nem sötétedik.

Emitt kerekes székes szurkolók dalolásznak, odébb rézfúvós zenekar csinálja a hangulatot, kétoldalt maszek- és hivatalos árusok, parókás, pirospozsgás, szakállas férfiak bajor népviseletben, sültkolbász illatát viszi a szél, amott sramli szól egy hangszóróból, mindenhol beleütközünk egy „Need ticket/suche ticket”, azaz „Jegyet vennék” felirattal ellátott táblát tartogató szurkolóba. Egy srácnak a Dortmund összes közelmúltbéli BL meccsének hivatalos sálja lóg az oldalán, teljesen szoknyát alkotva.








Páholyban a döntő alatt

Hív a kötelesség, lassan beérünk a hatalmas stadion aljába. Regisztrálunk, megkapjuk a karszalagot, irány az első emelet. Kívülről kell megkerülnünk a stadiont a szurkolók sűrűjében, s majdnem teljesen a túloldalon elérjük a páholyokban dolgozók bejáratát. Karszalag-ellenőrzés, csomagellenőrzés, lifttel a harmadikra. Itt megkapjuk csodaszép, külön erre az estre gyártott lila egyenruhánkat (a cég közel 14 millió forintot költött ezekre), és a páholy számát, ahol dolgozni fogunk. Eligazítás, és irány a box. Fölmérem a terepet, előkészítek mindent, egyeztetek a szakácsokkal (A Wembleyben minden két boxnak saját szakácsa van), újabb eligazítás, majd vissza a helyemre. Nagy a készültség. A döntő előtt egy héttel külön erre az alkalomra tréningen kellett részt vennünk, ahol négy órán át ecsetelték ennek az estének a fontosságát, mint a Wembley idei legnagyobb sporteseményét. Csak a boxok belső, műanyag dekorációjára 35 millió forintot költöttek, egyetlen box bérlése 47 millió forintnak megfelelő összegbe kerül, ezen felül kell fizetni a részvételi díjat, ami svédasztalos vacsora esetén 1 millió forint/fő, „rendes”, többfogásos menü esetén közel 2 millió forint/fő.

A pályán az utolsó simításokat végzik, ellenőrzik a minőséget, a tévések már mind a helyükön, a stewardok, biztonságiak a pálya szélén és a lelátókon elfoglalják a helyüket, a fényreklámok és kijelzők már villognak, a kifutón öltönyös férfiak fontoskodnak.

Negyed öttől kint állok a box ajtaja előtt. Félkor nyit a stadion. Sokat várok a vendégeimre, időnként belopódzok a boxba, onnan a lelátóra: szépen lassan telik a stadion. Dortmundiak jobbra, a bajorok balra. Lassan megy a hangolás is, de csak a BVB szurkolóit hallom. Félelmetes, hogy néhány ezer szurkoló milyen hangzavart tud kelteni egy ekkora létesítményben.

Valamivel hat után érkeznek a vendégeim, megkönnyebbülésemre München-szurkolók Németországból. Németül és angolul beszélünk. Jókedvűen mutatkoznak be, a boxba beérve rögtön fotózkodnak, és kérik a fehér bort. (Öt üveggel ittak meg az este végéig, és meglepetésemre, csak egyikük ivott sört.) Egyikük már érkezésükkor zsebembe nyom negyven fontot, mondván, hogy csak a padlón találta - amit aztán a második félidő elején még egy negyvenessel megfejel. Fél óra múlva két öregúr érkezik, BVB-sállal a nyakukban. Viccesen mondom nekik, hátha eltévesztették a páholyt, de a jegyük ide szól. Barátságosan üdvözlök egymást a bajorokkal, kezet ráznak. Nincs harag.

A nyitóceremónia látványos, egy percét sem hagyják ki, inkább várnak a desszerttel a félidő végéig. A tévéből sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen nyitóünnepség ilyen hangulatot tud csinálni. Lenyűgöző. Bár nekünk tilos, lopva kattintgatom a fényképezőt, ilyen alkalom egyszer adódik csak az életben.

Folyik a fehér bor, jó a hangulat, ízlik nekik a kaja, csak a játék nem nyeri el tetszésüket. Scheiss Spiel – mondja a borravalós, majd újabb fehér bort kér. Kevés gondot fordítanak az evésre, inkább a lelátón töltik az idejüket. Tányérmosás közben egy-egy óriási hangorkánra kiszaladok a lelátóra, és csak a fejüket fogó bajorokat látom: megint kimaradt egy Robben helyzet. A tévén aztán meg is nézem. Rohanok, hogy még legyen időm nézni a meccset.

Aztán fölrobban a stadion. Tudom, hogy gól. Kirohanok, hát eszeveszettül ugrálnak a vendégeim: vezet a Bayern. Lemaradtam a gólról, csak az ismétlést látom. Vissza a konyhába, mosogatok, terítek, időnként lopva a lelátóhoz szaladok: tizenegyes. Gündogan bevágja. Láttam, le is fotóztam. Aztán még mindig sok a munka, és alig van hátra. Csak ne legen hosszabbítás, mert akkor hajnalig itt maradunk. És a 89. jön Robben. Őrült ováció, éneklés, majd kibújok a bőrömből. Tombol a Wembley. A dortmundi szurkolók belopják magukat a szívembe: a kapott gól után, ami szinte egyet jelent a BL-döntő elvesztésével, azonnal lelkes éneklésbe kezdenek. A végéig már nem mozdulok a lelátóról. Sípszó, minden eddiginél nagyobb hangzavar, hangya módra lepi el a pályát a Bayern stábja, ugrálnak, táncolnak, sírnak. Zeng a Wembley lengenek a zászlók, egymás nyakába ugrálnak a vendégeim. A BVB játékosai a földre rogyva szomorkodnak. Még javában tart az ünneplés, mikor a sárga-feketék lassan elindulnak a szemközti oldalon fölfelé, a harmadik karéjig, átveszik az érmeket, majd lassan lefelé csorognak. Megindulnak a pirosak, átveszik az érmeket, majd a magasba lendül a trófea. Közben zene szól, a stadion pedig ismét fölrobban. Konfetti, tűzijáték, a pálya közepére egy irgalmatlan nagy Bayern-pajzsot feszítenek, a stadion tetejéről körben hosszú Bayern-zászlók ereszkednek alá. Magasztos hangulat, felemelő érzés. A dortmundi szurkolók egyre kevesebben vannak, lassan el is fogynak. A bajorok levonatoznak a pályára, hivatalos fotózás, majd körbetáncolják a szurkolótábort. Heynecks a magasban, a bajor szurkolók nem győzik telefonra rögzíteni az eseményeket. Közben fölhúzom a rolót, és bontom a pezsgőt. Hamar elfogy, előkerül egy üveg vodka is. A sajttálhoz már alig nyúlnak. A két dortmundi még ivott egy keveset, majd szomorúan elkullogtak. Távoztában az egyik még kezembe nyomott egy ötvenest.


A pályát fűnyírók lepik el, majd kezdődik a locsolás. A nézőtér újra üres és néma.

11 körül mentek el mind, széles mosollyal, meleg kézszorítások közepette. Éjfélre lettem készen, fél kettőre értem haza. A stadionból a vörös szőnyegen, vagyis a VIP vendégek kijáratán távoztunk, relikviákkal megtömött hátizsákkal. Használt jegyekért kuncsorogtak a gyűjtők és autogramokra, fotókra vadásztak egy-egy hírességtől.



A páholyokban hírességekkel lehet összefutni, jó borravalót lehet kapni, finomakat lehet enni, de ami számomra a legfontosabb: élőben, páholyból lehet nézni fantasztikus meccseket.


Hogy mi a jobb: képernyőn, vagy helyszínen nézni egy ilyen meccset? Képernyőn keresztül sokkal többet lehet látni, sokkal több szögből, visszajátszásból; sokkal jobban lehet élvezni a meccset, a helyszínen viszont olyan hangulat uralkodik, amit a televízió soha nem fog tudni átadni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése