2012. december 14., péntek

Tíz érv, amiért érdemes hazamenni

A Gyere haza blogon találtuk ezt a korábbi írást, melyet a KDNP ifjúsági tagozata, az IKSZ készített. Változtatás nélkül tesszük közzé, vitaindítónak szánjuk. Várjuk a véleményeket, a tíz pont kit hívogat haza, ki szerint van így, és ki látja/tapasztalta másképp?



Tíz érv, amiért érdemes hazamenni Magyarországra.


10. A teljesítményt díjazó jövedelemadó

2011. január 1-től Magyarországon 16% a személyi jövödelemadó kulcsa. Ez még európai uniós viszonylatban is alacsony adókulcs.


9. A „magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek

Az „amerikai álom” korszaka véget ért. Nyugaton a piacok beteltek, és ritkán sikerül induló cégeknek betörni a nagyok közé. Ezzel szemben Magyarországon érdemes az ötleteidet saját vállalkozással kamatoztatni.


8. Gyerekkorunk életérzései
Az az érzés, amit a balatoni strandon a naplemente jelent nekünk, a banális apróságok, az ízek, a lángos, a zsíros kenyér, a túró rudi.


7. Budapest - multikultibb, mint gondolnád
A hazatérők közül többen felfedezték már, hogy a nyugati országok szokásai, ételei (miegymás) kis keresés után mind megtalálhatók Magyarország fővárosában. Ugyanez nem mondható el fordítva. (Ezt nem bírtuk ki hozzászólás nélkül. EZ VALÓDI ÉRV A HAZATÉRÉS MELLETT???)



6. Aranyat érő nyelvtudás


A magyarok sajnos nem gyakran beszélnek felsőfokon idegen nyelveket. A te külföldön megszerzett nyelvtudásod ezért aranyat érhet, ha el szeretnél helyezkedni.



5. Olcsóbb egészségügyi ellátás


Valóban nincsenek luxus körülmények a kórházainkban, (....) viszont az orvosok értenek a dolgukhoz, és egy vizsgálat nem kerül 100 dollárba. (Csak néha rossz vért adnak, bent felejtenek valamit a betegben, rosszul diagnosztizálnak, az orvost megverik a cigányok, ágyhiány van, bizonyos műtéteket csak egy kórházban lehet elvégezni, egy vizsgálatra hónapokat kell várni, stb. Hiába fizeted egy életen át a TB-t, egy speciális beavatkozáshoz, műtéthez, vizsgálathoz százezreket kell kicsengetni. NEm beszálve a hálapénzről, a szülésről... ha nem fizetsz, szóba sem állnak veled. )


4. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok 

Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele. (...) Egy baráti beszélgetés során is sokkal jobban megértesz valakit, akivel egy kultúrkörből jöttél.


3. Családbarát szociális rendszer

Magyarországon a GYES két év. Az USA-ban pár hét. Idehaza most megéri családosnak lenni: a többgyerekes családok jelentős adókedvezményt kapnak, a kismamák részmunkaidőben térhetnek vissza a munkaerőpiacra.


2. Magyarnak lenni...

…közös emlékeket jelent, olyan sajátos látásmódot és érzéseket, amelyeket egy külföldi soha sem fog teljesen átérezni.


1. A családod és a rokonaid

Azok akiket szeretsz, de nem vihettél magaddal... mert még a telefon és a Facebook sem pótolhatja a családi ünnepeket. 


... és Neked, mi az érved?

16 megjegyzés:

  1. 1 ev 4 honap lakasigenyles utan allami lakashoz jutottam,hogy van ez Magyarorszagon,takaritoi allassal 500000 ft-nak megfelelo fontot keresek, hogy van ez "otthon"angol nyelvet elsajatitottam tokeletesen beszelni,irni,olvasni hogy megy ez otthon?Stb....

    VálaszTörlés
  2. Én is szívesen hazamennék, ha meglennének a tisztességes és méltó élethez való föltételek. Ez azonban egy zagyva propaganda. Ha így lenne, miért lenne tetőfokán a kivándorlás otthonról?

    VálaszTörlés
  3. Természetesen hazavágyunk és megyünk is majd. De nem e 10 pont miatt az biztos. :DDD Akiben van hit, az miután megerősödött hazamegy segíteni! Mi pl. ezért jöttünk ki! Nem azért, hogy itt tengjünk lengjünk a sok b.... között, drága hazánktól oly messze!

    VálaszTörlés
  4. Ezzel egyszerüen nem lehet mit kezdeni.Ez egy Észak koreai propaganda szint.

    VálaszTörlés
  5. Üdv mindenkinek!
    Az idézet rész az én honlapomról való.
    Bár vitaindítónak jó a 10-es lista (azért is tettük fel), de a Gyere Haza Alapítvány munkájának bemutatása teljesebb lett volna, ha a blogíró "eltalál" a honlapunk főoldalára is. A nyitóoldalról ugyanis kiderül a kezdeményezésünk lényege, ti., hogy HR szakértők segítségével ingyenes karrier tanácsadást nyújtunk azoknak, akik megpróbálkoznának a hazatéréssel.

    Akit a fórumvitákon túl érdekel ez a lehetőség, az forduljon hozzánk bátran. Lásd. még itt: http://gyerehaza.org/node/174

    Üdv:

    Tristan - www.gyerehaza.org

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi az IKSZ honlapján találtuk. Mi nem az alapítványt akartuk bemutatni, hanem ezt a tíz pontot megvitatni, mivel szerintünk legtöbbje nevetséges. Egyikünk sem önszántából jött ide ki, és mindannyian szeretnénk otthon élni, amennyiben emberhez méltó körülmények között tehetnénk ezt meg. Sajnos azonban, ez a kint lévők legtöbbje szerint jelenleg lehetetlen.

      Az alapítvány munkája dicséretes, de ilyen tíz ponttal az ég világon senkit nem lehet megnyerni. Avval meg pláne nem, hogy Budapest multikulti város, mert rohadtul nem kéne, hogy az legyen. Életcél és kilátások nélkül nehéz visszahelyezkedni.

      Arról nem is beszélve, hogy rengetegen a mismásolás helyett radikális változásokat követelő emberek vagyunk, akik nem rejtik véka alá -akár politikai- véleményünket, és sajnos így nehéz elhelyezkedni, mert egészséges, tisztességes, hazafiasságukat nyíltan vállaló embereket sajnos nyíltan diszkriminálnak - a jelenlegi kormány élen jár ebben. Mintha stigmát hordoznánk: hazafi. Náci. Ebben az erkölcsi fertőben pedig nem szívesen él az ember. Szembeköpik naponta a hazájáért tanúsított felelősségteljes érzéseiért. Ebben ki fog segíteni változtatni?

      Egyébként akár interjú formájában, akár cikk formájában szívesen beszámolunk az alapítvány munkájáról, hogy mi is hozzájáruljunk a hazatelepülni vágyók sikeréhez, de kizárólag politikai mellébeszélés nélkül. Jó is lenne egy újabb vita-szerű interjúnak!

      Törlés
    2. Köszönöm a választ. Kérem keressük egymást. A Facebookon megtalálható vagyok (én vagyok az egyedüli Azbej Tristan).

      Törlés
  6. A "nyugat" sosem üzente azt hogy "gyertek ki" dolgozni.Mégis , mostanra tömegek választják a "nyugatot".A magyarok nem hülyék , nem kell nekik honlap és semmiféle gyözködés hogy menjenek haza.Ha látnák azt hogy legalább valami ö értük is történik abban a tetves országban akkor hazamennének de az ilyen "gyerehaza" faszság nem kell senkinek.Az értelmiségi osztály , a honlap szerkesztöi ismét bizonyitották hogy tök hülye az élethez , a valodi világot nem látják és még egy ok hogy ne menjenek haza.Mert csak a duma és üres tartalom de nincs mögötte értelem és jozan ész.

    VálaszTörlés
  7. Kicsit megkésve, de Magyarországon tanuló magyar orvostanhallgatóként szeretnék ehhez a cikkhez hozzászólni.

    "Csak néha rossz vért adnak, bent felejtenek valamit a betegben"

    A hibás vércsoportú vér adása az egyik legsúlyosabb műhiba amit orvos elkövethet. Én személy szerint nem hallottam ilyet a magyar sajtóban, hogy az elmúlt években ilyen eset történt volna, de aki elköveti ezt a hibát az börtönt érdemel. Aki pedig ezt a felháborító általánosítást írta az pedig egy hatalmas pofont. Továbbá azért Londonban is igen nagy esély van arra, hogy magyar orvos fogja ellátni az embert, mert pont az ilyen tipikusan orvosellenes mentalitás miatt lassan már menekülnek az orvosok itthonról.
    Ami a bentfelejtett tárgyakat illeti, az sajnos előfordul, általában a vér felitatására szolgáló tamponáló bucit szokták a betegben felejteni, de most már elvileg minden műtét után meg kell számolni, hogy minden eszköz kivételre került e. Aki pedig volt már bent műtéten az tudja, hogy sajnos nagyon könnyű valamit bent felejteni a betegben, mert nem látni rendesen minden csupa vér, és a hasüregben remekül el tudnak az aprótárgyak rejtőzni.
    A többi kritikát nem kommentálnám, mert ezek felróható hibák és van valóságalapjuk, de a helyzet ennél bonyolultabb, nem olyan vidám egy magyar orvos élete, mint azt a nagyközönség elképzeli.

    Üdvözlettel, egy orvostanhallgató itthonról.

    VálaszTörlés
  8. Én nem rég jöttem haza Angliából, az egyik ismerősöm pedig egy éve keveredett haza.
    Elismerem még 5-6-7 éve sima segédmunkából is meg lehetett élni egészen jól.
    De magyarként már akkor is szembesülni kellett néhány negatív dologgal… pl. a helyi lakosság ill. sok bevándorló nép nagy arányú elbutultságával és alacsony munkakultúrájával. És rengeteg dolog (ház, tárgyak) alacsony minőségű kidolgozottságával, amit nehéz a mindennapi élet során elviselni és feldolgozni. Gondoljunk csak arra, hogy milyen minden nap úgy dolgozni, hogy mások hibája miatt extra köröket kell rohangálni, vagy főnökként minden nap 10-szer kell elmondani valamit… Saját és nem saját példát is tudok hozni munkahelyi ötlet lopásra magyaroktól.
    Szóval régebben még el lehetett éldegélni anyagilag, szinte bármiből, de már akkor is az élet egyéb területein hiányt szenvedett az ember.
    Mostanra pedig azt kell látnom, hogy minimálbérből gyakorlatilag nem lehet megélni már ott sem, és sok kicsit jobban fizető, de általánosan elterjedt munkákból is csak annyit lehet elérni, hogy egyik hétről a másikra túléljünk, és azért éljünk, hogy a cégnek legyen rabszolgája, aki hozza nekik a profitot.
    A magyarok nagy része elég alacsony szinten vegetál. Az ételt, benzint, ruhát tulajdonképpen egyik hétről a másikra könnyebb kifizeti, mint itthon, de amúgy nevetséges, alacsony minőségű, sokszor koszos lyukakban (szobákban) tengeti életét – arról nem is beszélve, hogy a külföldi lakótársai viselkedése, egy normális magyar ember számára kulturáltnak nem nevezhető, még akkor sem, ha néhányuktól beosztása szerint többet várnánk.
    Aki a szakmájában dolgozik annál anyagilag már jobb vagy sokkal jobb a helyzet, de még akkor is ott vannak a nem anyagi jellegű, részben már említett hátrányok.
    És ha az ember pl. az én magyar felfogásom szerint kicsit minőségibben szeretne élni vagy szórakozni, akkor iszonyú pénzeket kell kifizetni. Ahhoz pedig még egy kicsit magasabb kategóriát jelentő állások sem feltétlenül fizetnek eleget. A kikészülőknek azt tudom javasolni, hogy ne azt nézze, hogy hány száz ezret lehet keresni, mert ott a költségek is jóval magasabbak. És lehet, hogy diplomásként valami agyölő munkát kell végeznie, amiből igen keserves továbblépni. És az a veszély is fenyegethet, hogy több év kihagyás után már biztos, hogy nem fogunk kelleni diplomás munkakörben, hanem alulról kell újra feltörnünk, mintha nem értenénk semmihez.
    Én két diplomásként, kiváló angollal (a környezetemben az egyik legjobb a magyarok között), csak segédmunka jellegű munkákat végeztem. Munkámat ugyan elismerték szóban és dicsérték - mindig a legjobbak között voltam - , ami abból adódott, hogy Magyarországon felnőve, vittem magammal az itteni hagyományos munkakultúrát, és sok apró, gyerekként tanult dolgot. Kint pl. sok embernek a köszönés, a cipőlevétel lakásban, a munkafolyamatok befejezése ismeretlen. Öltönyösöknek koszos a körme, és fizetés előtt a pénztárnál már elkezdi enni a vásárolt terméket. A gyerekeknek nem tanították meg, hogy töröljék meg az orrukat. És az anyák jelenős része agresszív a gyerekével.
    A mondandóm legelején említett ismerősömnek még kilátása sem volt jobbra, mint vegetálás a jövőt tekintve. Nekem volt talán, de mikor….még 10 év múlva.
    Ok, lehetne szó szerint pár ezer fontom (amit iskolára költöttem…), és akkor mi van, nem egy eget-rengető összeg kint (7 év után!). Kint is pillanatok alatt el lehet csúszni, úgy hogy azt hiszed, hogy soha nem jössz ki a gödörből…..
    Az ismerősöm viszont itthon az angoljával dolgozik jelenleg itthon, és 1 éve már feljebb is lépett a ranglétrán.

    VálaszTörlés
  9. Ok, az ő élete anyagilag kb. most ugyanolyan, mint ott vagy talán most kezd jobb lenni, de szellemileg már sokkal összetettebb munkát végez, és van esélye a továbblépésre.
    Sokan pont fordítva gondolkoznak, de az a helyzet, hogy ott tedd-ide tedd-oda munkával arányítva ugyanannyit lehet keresni, mint kicsit szellemibb munkával itthon, de ott magyarként kevesebb esélye van bejutni a zsírosabb helyekre, vagy akár majdnem lehetetlen. Nem beszélve arról, hogy a jó helyekre való bejutáskor most már ott is kell ismerni valakit, ami magyarként megint erősen csökkenti az esélyeket.
    Én azt mondom, hogy nem szeretnék egy elsatnyuló külföldi társadalomban mátrix-rabszolga lenni, akinek a minőségi munkája nélkül már omladozna a rendszer. És pont a szellemileg elsatnyulók pedig továbbra is felhőtlenül éljék tovább pazarló életüket.
    Ráadásul kivándorlásuk mélyebb okai, elszegényedésünk, gyermek demokráciánk okai között az is szerepel, hogy a nyugati parazita demokráciák odavetettek, leosztottak minket prédaként a kommunista blokknak, majd (mi még nem tudtuk) de azok már a “rendszerváltás”-kor szövögették terveiket, hogy gyarmatukká tesznek nemzetközi vállalatik által.
    Ezek után újabb terveik szerint nekünk kéne megmentenünk és fenntartanunk munkánkkal az ő életszinvonalukat. Mi meg – még ha néhányunknak kicsit is jobban megy – akkor is csak a társadalmuk peremén vagy csöppet beljebb éldegélhetünk.
    Én nem akarok egy másik országot szellemileg és fizikailag erősíteni, azért hogy annak utána még több ereje legyen a sajátomat parazitaként kiszipolyozni.
    Tudom Magyarországon sok mindent kell tenni, de akkor már dolgozok a saját Országomért. Egyre jó volt Anglia….szellemileg rendkívül megerősödtem, és már le tudom pergetni a ragályosan depressziós magyar gondolkodást és híráradatot.
    Mindenhol vannak rossz hírek (nézzünk csak meg egy angol híradót), de én már csak az élet jó dolgait látom meg…..Anglia Zen mesterré edzett :)
    Összehasonlítva már tisztán látom a magyar értékeket. Hatalmas erőt érzek magamban visszatérve és most már a magyar értékekért való küzdés fog boldoggá tenni. Ha csinálok valamit és a profit nagy részét valakik elnyelik (kint is elnyelik), a munkám eredménye még mindig itt marad és egy magyar embert fog segíteni. Hiszen most már tudom, hogy mi jobban megérdemlünk egy jobb életet, mint sok nyugati ország.
    Persze kint megbecsülik a munkákat (több kevesebb pénzzel, de mégtöbb vállveregetéssel), de a végén emberként csak bevándorlók maraduk, akik örülhetnek, hogy nyugati kultúremberek között élnek (akik még köszönni sem tanultak meg :D).
    Sajnos több, mint negyven év kommunista diktatúrát, és a világtól való elzártságot, legalább 40 év alatt lehet kiheverni. Elzárva nem lehettünk felkészülve a nyugati demokrácia buktatóira és a nyugat rafináltságának kivédésére. Ezt most tanuljuk kemény árat fizetve….nem hiszem, hogy ez történhetett másképp.
    Persze lehet nyugaton dolgozni, lehet hogy valakinek nagyon bejön anyagilag, lehet hogy valakinek bejön a szellemi leegyszerűsödés is, de én legtöbbünk helyzetét megalázónak tartom.
    Szerintem ezt egyre többen ismerik fel.
    Mi okosabbak és szellemileg értékesebbek vagyunk átlagban, és szerintem lassan kiszűrődnek az akaratosan és akaratlanul ország ellen tevékenykedők a hosszú, de elkerülhetetlen gyógyulási folyamat során.
    Biztos vagyok benne, hogy lehetnek nehéz éveim itt, de 7 évet kint lehúzva csak a magyar értékekre vagyok hajlandó koncentrálni, és kivenni a részem az építésben.

    VálaszTörlés
  10. Sok magyar kimegy, és amíg kezdi építeni az új életét, egy szebb jövő reményében elvisel rengeteg nélkülözést, mint pl. a koszos szobákban való élést, furcsa emberek között, míg otthon nehéz volt, de lehet hogy lakásban élt.
    Majd szembesül az élet szürkeségével szellemi és szabadidős területen, tulajdonképpen minimális vagy semmi anyagi előnyért. Sajnos a kezdeti reménykedés mindig megszépíti a dolgokat, még ha nem is így van (Ezt nem csak én gondolom így, ez pszichológiai jelenség). De még mindig bizonygatja magának, hogy ott biztosabb (lehet…kicsit…talán).....és retteg Magyarországtól, mert az otthonról jövő emberek – a kinti hosszú távú életet nem ismerve – hozzák a szokásosan csak a rossz dolgokra koncentráló híreket.
    Pedig itt szebb a természeti környezet. Sokkal érdekesebb kultúrális szempontból. Jobbakat lehet bulizni. Értelmesebbek az emberek átlagban. Egy emberre nagyobb földterület jut (kisebb a környezeti terhelés, lehet kirándulni, mert nincs szinte minden magánföldekkel körülbástyázva).
    Ja!!! És lehet, hogy a magyar orvosok kevesebb pénzből dolgoznak, de legalább van agyuk és használják is. Én 3 éve olyan betegségben szenvedek, aminek az okát azóta sem tudták a kinti orvosok kideríteni pontosan, és gyakorlatilag semmilyen – még tűneti – kezelést sem kaptam. Viszont rengeteg pénzt költöttek a sok vizsgálatokra….csak az agyukat nem akarják használni. Még tudnék említeni néhány rémtörténetet magyarokkal megtörtént orvosi “kezelésről”.
    JÓ SZÓRAKOZÁST ANGLIÁHOZ! a kicsit púpozottabb bevásárlókocsikhoz és kicsit több ruhához, a fenomenális szobákhoz a mesterien kivitelezett házakban, a legtöbb szempontból szürke “élethez”, a szellemileg igen magas környezethez, és hogy az öngyógyítás terén rengeteg tapasztalatot lehet szerezni!

    VálaszTörlés
  11. Én is hazamennék, utálok itt Londonban lenni. Szar a munka, cask ordítoznak a fejedre, a nyelvet sem sajátítottam el, (tanultam, középfokú meg is volt, cask elfelejtettem), folyamatos stressz és a nyughatatlanság. Főleg, hogy az iskolákban olyan hülye gyerekek járnak! Pápá Anglia, jövök Magyarország!

    VálaszTörlés
  12. Èn az U.S.A ban vagyok 2 ève de nem merek hazamenni nem tudom mi vàr otthon :(

    VálaszTörlés
  13. En Spanyolorszagban vagyok 5 eve, itt is szar a helyzet munka szempontjabol, de ha tudnam, hogy megelek, azonnal hazamennek. Megvan itt is az eletem, munkam, boldog lehetnek, de folyton hazavagyom. Az akadalyoz meg benne, hogy tudom, mi var otthon. Ha a jelenlegi politikai helyzet megvaltozna, es tudom, hogy egy europai orszagba megyek haza, nem pedig egy felelmet kelto, lehuzo, visszafele mutato orbanisztanba, nem is gondolkodnek, mar mennek is...HAZA!

    VálaszTörlés