Az alábbi történet akár egy humoros karcolat is lehetne a magyar valóságról, humorosnak is hangzik, a baj csak az, hogy valóban a magyar valóságot ábrázolja - itt, Londonban. A tipikus magyar bürokrácia esete egy Londonban élő magyarral történt meg a napokban, újszülött gyermeke útlevél-kérelme ügyében.
- (követség:) Jó napot kívánok, Gipsz Jakabbal beszélek?
- Igen. Miben segíthetek?
- A Magyar Nagykövetségről telefonálok az ügyben, hogy volt itt egy hiánypótlás, ami miatt telefonáltam még októberben, de nem vették át.
- Valóban? Mikor mehetnénk érte?
- Már mindegy, mert december elsején volt a határidő... (Eddig is tarthatna a történet, jó magyar kollégánk azért még egy héttel a határidő lejárta után emlékezteti emberünket, hogy egy hete le kellett volna adnia a fontos dokumentumot.)
- Akkor minek hívott, ha már úgyis mindegy?
- Hát azt akarom kérdezni, hogy honnan tudta, hogy mi van a levélben, mert itt látom, hogy válaszoltak, csak a levél itt van az asztalon és nem vette át senki?
- Nézze, én októberben kaptam egy telefont, hogy hiánypótlásra van szükség, azonnal be is mentünk a nagykövetségre, egy ott dolgozó mondta, mit írjak egy papírra, ezt leírtam, aláírtam és azt mondták, így rendben van.
- Ja, akkor jó. Viszont hallásra.
Nos, lesz a gyermeknek magyar útlevele, vagy sem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése