2012. május 7., hétfő

Erőműből labdarúgó stadion? A Battersea Power Stationbe költözne a Chelsea

A londoni Chelsea futballklub vételi ajánlatot tett a Battersea erőműre, mivel ott építenék fel az új 60 ezres stadionjukat. Az erőmű egyébként kiemelt ipari műemlék. A z 1930-as években kezdte meg működését, jobb éveiben 500 MW elektromos áramot termelt, egészen 1983-as leállásáig. A tetőt eltávolították az épületről, mely azóta is várja, hogy valami történjen vele. A négy jellegzetes, hatalmas kémény a közép-londoni táj egyik fő jellegzetessége. Az stadionjukat kinövő kékek most ismét változtathatnak a téglaépület sorsán, hiszen nemcsak állapota konzerválását, de struktúrájának, és egész, elhanyagolt, sivár iparnegyed látványát nyújtó környezetének teljes fölújítását magukra vállalták - a metró kibővítésével együtt.


Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea, amely idén átlagos játékkal is bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, úgy futballstadiont szeretne építeni. A patinás klub csillaga akkor kezdett ismét emelkedni, amikor Roman Abramovics orosz milliárdos megvásárolta az egyesületet. Azóta már nyertek angol bajnokságot és egy rakás sztárfutballistát igazoltak. Az új stadion kapcsán egy hőerőműre esett a választásuk, amely jelenleg ipari műemlék. A különleges üzem védjegye a négy óriás kéménye. Az ikonikus épület a Temze partján áll, éjszakai kivilágítása pedig pazar látványt nyújt. A klub vezetősége ajánlatot tett a területre, és úgy építené a négy kémény közé az új 60 ezres stadiont, hogy közben megőrizné az épület jellegzetességeit, köztük természetesen a négy tornyot is. „A Battersea erőmű London egyik leghíresebb épülete és megvan a lehetőség rá, hogy Európa egyik legkülönlegesebb stadionja legyen" – áll a klub által kiadott közleményben. 

A döntésig még sok víz lefolyik a Temzén, a helyi önkormányzatnak és az örökségvédelmi hivatalnak is támogatnia kell a tervet, hiszen biztosítani kell, hogy az építkezés alatt megtartják az erőmű fő jellegzetességeit. A szurkolók azonban máris berzenkednek, hiszen a jól megszokott Stamford Bridge-től kissé távolabb épülne fel az új stadion. A Stamford Bridge 1905 óta a klub otthona, ezért aztán nem kis fába vágta a fejszéjét a klub és fejlesztési partnere, az Almacantar. Az új stadion mellett egyéb fejlesztések is kapcsolódnának a projekthez, így a londoni metró északi vonalát meghosszabbítanák, új közlekedési központot létesítenének, néhány irodaházat és kiskereskedelmi desztinációt is felhúznának.

A lelkesedést először az újjáválasztott főpolgármester, Boris Johnson törte le, aki szerint az egykori erőmű épülete nem alkalmas a Chelsea számára. Mi azonban úgy gondoljuk, a pénznek semmi nem állhat útjában.

Az új stadion és környezete látványtervei:


A jelenlegi és a jövőbeli stadion elhelyezkedése





(Guardian, BBC, raktáram.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése