2013. június 10., hétfő

A rendőrség oszlatta föl a bejelentett Trianon elleni demonstrációt Londonban

No, nem kell rögtön örülni az origo és a népszabi olvasóinak, nem könnygázzal oszlattak, hanem az előzetesen, írásban tudomásul vett demonstrációnkat a helyszínen avval az indokkal szüntették be, hogy előző este fölül lett bírálva... 

Immár Londonba is elérnek a sötét erők kezei, és mindent elkövetnek, hogy a fasiszta, antiszemita magyarok (mert mi más lehet egy magyar?) ne hallathassák hangjukat.


De kezdjük mindjárt az elején.

Június 8-án, szombaton 14 órára lett meghirdetve a gyülekezés a Trafalgar Square-re, ahonnan átvonultunk volna a Downing Street elé, és ott tartottuk volna meg a tüntetést, mint minden évben. Az engedélyeket már hónapokkal korábban beszereztük, írásos formában. A terv szerinti 14 órás kezdés rendben le is zajlott, bár már az nagyon gyanús volt, hogy a tér, és környéke hemzsegett a rendőröktől. Sajnos, ahogy arra számítani lehetett, a sok mutatványos és skót dudás által csapott hangzavarban egymás szavát is alig értettünk. Ráadásul a helyszínen  az is kiderült, hogy velünk egy időben a BNP (Brit Nemzeti Párt), törökök, és indiaiak is tüntetnek, síppal-dobbal-nádi hegedűvel, természetesen mindenki a saját igazáért, és nem minket támogatva, Trianon ellen.

Amint a transzparenseink álltak, és egy masszív, 60-70 fős tömeg összegyűlt, mindjárt egy komoly rendőri vegzatúra vette kezdetét, melyet eddig még nem tapasztaltunk (egyedül a székely autonómia napján jelent meg négy kisbusznyi rendőr, de jóhiszeműen azt a román és izraeli nagykövetség közelségének tudtuk be). Mindenre kíváncsiak voltak. Kik vagyunk? Honnan jöttünk? Miért ott? Miért akkor? stb... Hosszas egyezkedés után közölték velünk, hogy nem osztogathatunk szórólapokat, és nem vonulhatunk át a másik helyre csoportosan, csak egyénenként. Indoklásuk pusztán annyi volt, hogy megváltoztak a körülmények, és felül lett bírálva az engedélyünk. Mindezt úgy, hogy a rendőrséggel kapcsolatban álló bajtársunkat senki, egy szóval sem értesítette.

Egy kedves hölgy mindeközben Túró Rudival kedveskedett nekünk, hogy kicsit oldottabb legyen a hangulat. Végül, "egyenként" átmentünk a miniszterelnöki rezidencia elé, ahol újabb meglepetésben volt részünk. Mire odaértünk, legalább 4 rohamkocsira való rendőr várt minket azzal a hírrel, hogy semmilyen megmozdulást nem lehet tartani a területen. Hosszas tárgyalást követően kaptunk 30 percet az eseményre, s rögtön körbe is kordonoztak bennünket. A beszédek rendben lezajlottak, fő szónokunk és egyben meghívott vendégünk Tóth Bálint, az erdélyi HVIM szóvivője volt.

A váratlan körülmények kissé felborították megmozdulásunk menetrendjét, de mondanivalónk így is eljuttott a résztvevőkhöz és a járókelőkhöz, akik érdeklődve szemlélték térképeinket és szórólapjainkat. Megmozdulásunk a Szózat, a Himnusz és a Székely Himnusz eléneklése zárta. A rend őrei megköszönték az együttműködést, és közölték, hogy ha tovább maradunk, akkor elő leszünk állítva. Az indok, hogy illegális török tüntetés várható, és mindenki elő lesz állítva, aki a helyszínen tartózkodik. (A dolog pikantériája, hogy eközben  meztelen kerékpárosok százait  ismét gond nélkül engedték végigtekerni fél Londonon. 

A megmozdulás után a St. James parkban kötetlen baráti beszélgetéssel folytattuk a napot.

Mint minden megmozdulásunkon, ismét külön köszönetet mondunk lengyel barátainknak, akik szintén eljöttek, és velünk együtt tüntettek. A csodálatos fényképeket is egy lengyel bajtársnő készítette.

Jövőre ugyanekkor, ugyanitt, vagy a Kárpátok bércein.

VESSZEN TRIANON!!!!



A hosszabb videó:

És egy rövidebb összefoglaló:



Az eseményről készült gyönyörű képgaléria ide kattintva nézhető meg, egy másik album pedig ide kattintva.

Az eseményt néhány kedves honfitársunk igen szépen kommentálta, amint az alább látható. 


3 megjegyzés:

  1. Tisztelt Magvetők! Komoly és dicséretre méltó, óriási haditett volt a LONDONI Tr-ellenes tüntetés megtartása. Ezen igazi "férfi munka" kapcsán bátorkodom egy kritikai megjegyzést tenni:

    a MAGYARSÁGOT jelentő piros nagyon bátortalanul és alig nyúlt tovább a CSONKA-ORSZÁG határainál. Azt sokkal mélyebbre és határozottabban kellett volna festeni. Nem láttam KOLOZSVÁR és a MOLDVAI csángó magyarok PIROS foltját, stb. Ez a transzparens azt sugallta, hogy az egybefüggő magyarságot jelző piros lényegét tekintve csak a csonka-országra jellemző, az a bátortalan továbbnyúlás csak dizájn vagy a készitő pontatlansága.
    A közlendő információ érvényre juttatásához erre is ügyelni kell!

    Tisztelettel: Sz.L.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük!
      Teljese jogos a kritika, a molinó tulajdonosának személy szerint évek óta mondom a hibát, remélem, jövőre ki lesz javítva!

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés